Betegség

rapsaidpiano

Megfagyott a szó, mikor beteg lettél,
lassan elmerült a világ csendedben,
közben már az őszt is elnyelte a tél,
emlék lett a nyár didergő lelkedben.
Álmunkban, éjjel még felkéklett az ég,
elmerültünk azúrjában kettesben,
klórszagú szobádból így menekültél,
elaludtál, és ott szálltál mellettem.
Háromnegyed hét. Már rég felébredtél,
remélem végre mosollyal szemedben.
Emlékszel? Mesénkben királylány lettél,
betegséged szörny, akitől megrettent,
s amint leszállt az éj, repültem feléd,
hogy gonosz démonodat legyőzhessem.

Hét éve már, s közben sok jó is történt,
most mégis ugyanaz kavarog bennem:
bámulom megint ugyanazt az örvényt,
ahogy forog veled eszeveszetten.
Újra aggódom érted, s mindkettőnkért,
újabb bajok, egy újabb Novemberben,
talán átok ül rajtad, s úgy megtörném,
nem ülhetek itt kétségbeesetten.
Hét éve egy mesében, most zenémben
küldöm hitem és éltető reményem,
s bár jéghideg szél viszi el helyettem,
szikra parázslik minden hangjegyében:
én vagyok lángjuk, csak tarts a kezedben,
és lassan felszállunk majd mind a ketten.